A legjobban várt telefonok 2020-ban

Már 2019-ben sok új nagyszerű készüléket kaptunk, mint az iPhone 11 Pro, Pixel 4, Galaxy S10 és még rengeteg hasonló. Melyek lesznek a leginkább várt telefonok 2020-ban?

A pletykák a 2 óriás (Samsung és Apple) készülékeiről azt mondják, hogy az új Galaxy 11 jelentős kamera frissítést fog hozni, az iPhone 12 lesz pedig az első 5G-t támogató Apple készülék. De az Apple és a Samsung nem az egyetlen gyártó, aki újdonságokkal készül.

Moto RAZR (január 2020)

Motorola RAZR - a legjobban várt telefonok 2020-ban
Motorola RAZR (forrás: Tom ‘s Guide)

Egy év pletyka után a Motorolánál bejelentették az új Moto RAZR telefont 6.2 colos műanyag OLED képernyővel. Igen, a telefon, amely 15 évvel ezelőtt mindenki zsebében ott volt, most összecsukható éríntőképernyős formában tér vissza. A nosztalgia modern álcázásáért “csak” 1500 dollárt kell majd kifizetni.

A RAZR-t 2 képernyő fedezi: egy nagy összecsukható a belső oldalon, és egy kisebb az első oldalán, amelyen az értesítéseket és üzeneteket lehet megtekinteni, valamint gyors selfiet készíteni. A készüléken két kamera is található: egy 16 MP a telefon hátsó oldalán és egy 5 MP a fő képernyő felett.

Samsung Galaxy S11 (2020 eleje)

Samsung Galaxy S11
Galaxy S11 (forrás: CashKaro)

Az új év egyik legjobban várt telefonjai között természetesen nem hagyhatjuk ki A Samsung Galaxy S11-et sem. A tizenegyedik sorozat az 5G hálózat támogatását ígéri, emellett pedig jelentősen nagyobb aksikat és egy új kamera összeállítást, amelyek között ott lesz elvileg az egyik legerősebb kamera (a pletykák szerint 108-MP).

A keletkezett fotók továbbra is 12-MP nagyságúak lesznek, de a kamera 9 pixelt tömörít egybe, így eléri a lényegesen részletesebb és pontosabb képeket. A lista tartalmaz egy 5X periszkóp kamerát, amely lehetővé teszi a tisztább fényképeket nagyítással. Az új készülék állítólag 8K videórögzítéssel is meglep bennünket.

iPhone 12 (2020 ősz)

iPhone 12 telefonok 2020-ban
iPhone 12 (forrás: phonearena)

Az iPhone 12 készüléket állítólag új design illeti (hasonló az iPhone 4-hez), amely eltávolodik az elmúlt három év és iPhone X széria kinézetétől. Az egyik modell tetején állítólag nem lesz többé bevágás a képernyőbe, a TrueDepth szenzorokat pedig a képernyő melletti vékony szélébe helyezik. A új széria a tervek szerint az 5G hálózatot is támogatni fogja.

A memória is bővülni fog: a két drágább modell 6 GB-ra bővül (2-vel több mint az iPhone 11) az alap modell memóriája pedig továbbra is 4 GB marad. Mivel az iPhone 12-es szériáig még elég sok idő van, a legpontosabb információkra valószínűleg tavaszig kell várnunk.

iPhone 9/SE2 (2020 eleje)

iPhone 9
iPhone 9 / SE2 (forrás: phonearena)

Emlékszel az iPhone SE-re? Itt az új változata, hasonló áron. Valószínűleg az lesz az iPhone 9.

A készülékről a következők a jóslatok: kinézetre olyan lesz, mint az iPhone 8, LCD képernyője és fizikai Home gombja beépített ujjlenyomat-olvasóval lesz, és az utolsó iOS rendszerrel fog érkezni.

Huawei P40 (2020 eleje/közepe)

Huawei P40 telefonok 2020-ban
Huawei P40 (forrás: phonearena)

A Twitteren található előrejelzések szerint az új Huawei P40 egy igazi szörnyeteg lesz. A fenti ábrán láthatjuk a kamera szélét és a hajlított képernyőt. Az készülék első felén állítólag 2 selfie kamera található.

A hátsó oldalán pedig 5 lencse lesz: egy 64-MP széles lencse, egy 20-mp ultraszéles lencse, egy 12-MP periszkópos teleobjektív, egy makró lencse és egy ToF érzékelő. A telefon 4K videófelvételre lesz alkalmas. Az új grafén aksi 50 W-os töltővel érkezik amellyel csupán 45 perc lesz szükséges hogy feltöltődik 0%-tól 100-ig.

Xiaomi Mi 10 (2020 eleje)

Xiaomi Mi 10
Xiaomi Mi 10 (forrás: techadvisor/ScienceAndKnowledge)

A Xiaomi telefonok az árukról híresek: jóval alacsonyabb összeget kell értük kifizetni, de ennek ellenére rendelkeznek a drágább társaik majdnem összes specifikációival. 2020-ban elvileg az összes készülékük (kivéve a legolcsóbb modelleket) támogatják majd az 5G hálózatot.

A Mi 10 összehasonlítható lesz a Galaxy és iPhone telefonokkal, emellett pedig sok újdonság is várható lesz az új MIUI rendszerben. 6.2 colos AMOLED képernyővel fog rendelkezni amely mellett egy kisebb selfie kamera lesz. Bár néhány jelentés szerint az új kamera 64 MP-es lesz, a GearBest jóslása szerint a készülék 3 kamerás rendszerrel fog megjelenni: egy 45-MP, egy 12-MP és egy második 12 MP-es kamerával.

Google Pixel 5 (2020 ősz)

Google Pixel 5 telefonok 2020-ban
Google Pixel 5 (forrás: Gizbot)

A Google Pixel 5-ről még nem tudunk sokat. A lehetséges vevők legnagyobb kérései között egy nagyobb aksi található, mivel ez volt a mostani modell legnagyobb gyengesége.

Nem lesz meglepetés, ha a Pixel 5 is támogatni fogja az 5G hálózatot, mivel az új évben ez minden gyártó egyik prioritása lesz.

Bármelyiket is választod, a Gizzmo.hu-n biztosan megtalálod az összes szükséges kiegészítőket!

Esetleg egy olyan készülékre vársz, amelyet kihagytunk a listáról?

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here